Médiamegjelenések 2014-ben

Az Útkezelő Szervezetről megjelent nyomtatott és videó anyagok.

Médiamegjelenések

Újság

 2014.07.17.

Felújítják a győri belvárosi utcákat decemberre

A cél az, hogy a belváros minden utcáját ˝élettel töltsék meg˝.

Jól haladnak a belvárosi felújítások

A tervek szerint halad a belvárosi utcák felújítása, sőt, több a decemberi határidő előtt, a nyár végéig elkészül – mondták el a városrész képviselői, dr. Somogyi Tivadar és Fekete Dávid.

 kisalfold.hu

gyorplusz.hu

Rádió

     

Televízió

 

 2014.07.17.

Lassan már lüktet

Jól haladnak a 725 millió forintból megvalósuló Lüktető Belváros projekt munkálatai. Erről számoltak be csütörtök délelőtti, helyszíni sajtótájékoztatóján dr. Somogyi Tivadar és Fekete Dávid alpolgármesterek. A program kiemelt célja, hogy a várost pezsgő élettel töltse meg, ennek érdekében pedig tucatnyi belvárosi utca és köz születik újjá ezekben a hónapokban. 

 tv.gyorplusz.hu